2010. október 19., kedd

Amit a nyelvelsajátításról tudni érdemes

Gyermeke a megszületés pillanatától kezdve nincs könnyű helyzetben - legalábbis, ami az anyanyelv elsajátítását illeti. Ki kell válogatnia az őt körülvevő hangok tengeréből az anyanyelve hangjait. Fel kell ismernie a szavakat, meg kell értenie azok jelentését, s - ha mindez még nem volna elég, - el is kell raktároznia ezeket okos kis kobakjában, hogy bármikor "előhívhassa" őket. A körülötte hemzsegő felnőttek beszédéből bonyolult szabályszerűségeket kell felismernie, később pedig magának is alkalmaznia kell ezeket.

Hogyan képes minderre az Ön gyermeke?

Öröklött képesség?

A nyelvelsajátítás kutatói különbözőképpen válaszolnak erre a kérdésre. Néhány kutató szerint a gyermek olyan speciális képességekkel, tudással születik, amelyek lehetővé teszik számára bármelyik nyelv gyors elsajátítását. Ezt a tudást nagyon gazdagnak vélik. Szerintük a gyermek már születése pillanatában rendelkezik egy ún. "nyelvelsajátító eszközzel", mely bizonyos nyelvtani szabályokat tömörít magában. Szerintük tehát öröklött tényezők befolyásolják a gyermeki nyelvelsajátítást.

Mások a környezeti tényezők fontossága mellett érvelnek. Szerintük az általános mechanizmusoknak köszönhetően tanulja meg anyanyelvét a gyermek. Azaz az utánzás, a gyakorlás és a megerősítés szerepét hangsúlyozzák a nyelvtani szabályok kialakulásában. Gyermeke utánozza az Ön beszédét, ez - természetesen - tetszik Önnek. Mosollyal, puszival, tapssal jutalmazza gyermekét. Aki ennek örül, s újra megismétli produkcióját. Tehát: gyakorol.

És végül vannak olyan kutatók, akik az öröklött tényezők és a tanulás fontosságát ugyanolyan fontosnak tartják, s e két tényező együttes hatásának tulajdonítják az anyanyelv elsajátítását.

A beszédfejlődés szakaszai

A beszédfejlődés legelső állomása a születés. Ez a csodálatos pillanat a gyermek legelső hangadását váltja ki: a sírást. Ő így reagál a külső világ kellemetlen ingereire. A síró hang hetekig szinte alig változik. Az első hónap végére azonban kicsit változatosabb lesz, így az anya tudja, hogy abban a pillanatban miért sír gyermeke: éhes-e, bepisilt-e, vagy egyszerűen csak egy kis dajkálásra van szüksége?

6-8 hetes korban már különféle hangok adásával próbálkozik a gyermek. Ekkor kezdődik a gőgicsélés szakasza. Ha ebben a korban a környezet élénken reagál a gyermek "produkciójára", akkor egyre több hangot fog produkálni.

A 3. hónaptól kezdődően jelenik meg a gagyogás. Ne ijedjen meg, ha esetleg olyan hangot is produkál gyermeke, amely a mi nyelvünkben nem használatos! Ebben a korban ez természetes. Csemetéje a beszédszerveivel való játszadozás közben fejleszti a beszédhez szükséges izmait. Minél többet gagyog, annál gyorsabban fejlődik beszédkészsége. Ez a beszédfejlődési állomás kulcsfontosságú gyermeke életében: ha a gagyogás valamilyen ok miatt abbamarad, az egész beszédfejlődési folyamat késéséhez vezethet.

6 hónapos kortól már észrevehetően csak azokat a hangokat produkálja a gyermek, amelyek az anyanyelvére jellemzőek. Minden cselekedetét (pl. a játékát) gagyogással kíséri, s próbálja utánozni környezete beszédének hangsúlyát.

12 hónapos kor körül jelennek meg az első szavak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ekkor kezdi megérteni a szavak jelentését. A beszéd megértése megelőzi a szavak kimondását. Gyermeke már 1 éves kora előtt megérti a hozzá intézett kéréseket, tiltásokat. Egytagú szavakat kezd használni (pl. "pa" - papucs), majd ezen szótagokat ismételgeti. 1 éves kora körül érkezhet el oda gyermeke, hogy szavakat használjon, melyek tulajdonképpen egyszavas mondatoknak is tekinthetők.

18 hónapos korban a gyermekek jellemzően már 2 - 3 - 4 szavas mondatokat használnak. A beszéd megértése is tovább finomodik. Biztosan Ön is tapasztalta már, hogy gyermeke ebben a korban fokozottabban érdeklődik környezete iránt. Először beköszönt a
"Mi ez?", majd ezután a "Miért?" korszak.

3 éves korra alakul ki tulajdonképpen az anyanyelvre jellemző hangrendszer. Előfordul, hogy a hangok ejtése sok esetben még nem pontos. Ez természetes jelenség: élettani pöszeség. 4 és fél - 5 éves korra ez önmagától megjavul. Ha nem, akkor érdemes logopédus szakember segítségét igénybe venni. Az is megeshet 3 éves kor körül, hogy a gyermek nem beszél folyamatosan, beszédében ismétlések (egy-egy szótag ismétlése) figyelhetők meg. Ez nem igazi dadogás, az életkor előrehaladtával elmúlhat.

A beszédfejlődés következő mérföldköve az iskolába lépés idejére tehető. 6 éves korban még ugyan a beszédét nem tudatosan szerkeszti, az alsó tagozatban a fogalmazásoknak köszönhetően tovább csiszolódik stílusa.

Serdülőkorban változik a személyiség, s ez kihat a beszédre is. Jellemző, hogy ebben a korban megnő a beszéd sebessége, s megjelennek az érzelmi tartalmak is.

Minden gyermek más és más

Nem így alakult gyermeke beszédfejlődése? Ne essen kétségbe! Minden baba más és más. A babák több hónapos különbséggel kezdenek gurulni, kúszni, mászni stb. A beszédfejlődésben a különbség gyakran években mérhető!

Sok esetben tapasztalom, hogy akár 1-2 évet is késik egy-egy gyermek beszédének megindulása. Mi lehetett ennek az oka? Szerencsésebb esetben a kis lurkó egészen egyszerűen nem akart beszélni 3 éves koráig. Akkor aztán rögtön szép kerek mondatokban fogalmazott. Előfordult azonban, hogy a gyermek előtt nem volt megfelelő beszédpélda, nem volt, akit utánozzon, ezért a beszéd nem tudott megfelelő ütemben fejlődni.

S néha az is megesik, hogy a gyermeknél hallási probléma áll fenn. Épp ezért érdemes fülészeti vizsgálaton átesni, ha nehezebben indul meg gyermeke beszéde.

Varázsbetű - a beszédfejlesztés szolgálatában

A problémamentes olvasás előfeltétele a zavartalan beszédfejlődés. Fontos, hogy gyermeke gazdag szókinccsel rendelkezzen. Hiszen, ha nem ismeri egyes szavak jelentését, előfordulhat, hogy csak hiányosan érti meg a szöveget, vagy egyáltalán nem is tudja, mit olvas. A Varázsbetű Programcsalád gazdag kép- és szóanyagának köszönhetően észrevétlenül fejleszti a vele foglalatoskodó gyermekek szókincsét.

Tapasztalom, hogy fogalmazás és nyelvtan órákon a szavak mondattá fűzése óriási gondot jelent sok gyermek számára. A MONDATKEVERŐ nevű játék segítségével ezt a területet lehet fejleszteni. Egy mondatot "feldarabol" a gép szavakra. Gyermekének az a feladata, hogy helyes sorrendbe téve a szavakat, elolvassa az eredeti mondatot. Érdemes a Beállítások menüpontban meghatározni a mondatban lévő szavak számát. Az alacsonyabb szószámú mondatot könnyebb sorbarendezni, így gyermekének biztosított a sikerélmény. Aztán fokozatosan lehet emelni ezt a számot, egészen a 14 szóból álló mondatig.

Játékötlet otthonra

Az arcodra van írva!

A technikai vívmányoknak (Internet, mobiltelefon) köszönhetően egyre kevesebbet kommunikálunk szemtől szemben. Beszélgetés közben nem látjuk a másik arcát, csak hangszínéből következtetünk lelkiállapotára.

A következő játék remek alkalmat ad arra, hogy szavak nélkül, csak az arcukkal fejezzék ki érzéseiket. Szükségük lesz ezekre a kártyákra. Nyomtassák ki és vágják szét őket.

Először párosítsák a képeket a tulajdonságokkal. Próbálják meg utánozni őket. Ezután kezdődhet a játék.

2 fő esetén: Az egyikük jelenítsen meg egy érzelmet az arcán, a másik pedig emelje fel azt a szót, amelyiket a társa eljátszott. Ha jól válaszolt, cseréljenek

Csoportban: Számolják meg, hány főből áll a csoport! (Lehetőség szerint párosan legyenek). A létszámot osszák el kettővel - ennyiféle érzelem legyen a kártyákon. Tehát, ha 8-an vannak, akkor 4-féle, ha 10-en, akkor 5-féle érzelem legyen a kártyákon. Mindegyikből 2-2 darab legyen. Pl. 2 kártyán a szomorú, kettőn az ijedt, kettőn az elégedett (stb.) legyen.

Mindenki húzzon egy kártyát úgy, hogy csak Ő lássa, mit húzott. Aztán járkáljanak össze-vissza a szobában, arcukon azzal a tulajdonsággal, amit húztak. Közben nagyon figyeljenek egymásra. Keressék meg az ugyanazon érzelmet utánzó emberek egymást, s álljanak egymás mellé. Ha mindenki megtalálta a párját, véget ért a játék. Tegyék vissza egy kupacba a kártyát, s kezdődhet az újabb párkeresősdi.

Színes arcokat, vidám egymásra találásokat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése